Aktuális növényvédelmi teendők (2011.05.09.)

Tekintettel a változékony, csapadékos időjárásra, véleményem szerint indokolt az őszibarackban és a meggyben még egy utolsó, monília illetve tafrina elleni védekezés végrehajtása a korábbi leveleimben említett kombinációkkal.

Emellett most már mindenképpen indokolt a cseresznyelégy elleni védekezés elkezdése meggy esetében. Én Mospilan 20 SP-t javaslom, a cseresznyelégy mellett levéltetvek ellen is hatásos.
Őszibarack esetén a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly lárvák elleni védekezés mindenképpen indokolt elkezdeni. Javasolt készítmények: kitinszintézis gátlók: Dimilin, Nomolt, Match, vagy a más hatásmódú Mospilan 20SP.
Meggyen és őszibarackon is egyaránt fontos, hogy a május folyamán várhatóan megjelenő levéltetvek ellen a betelepedést követően lehetőleg azonnal, de legkésőbb a kis kolóniáik kialakulásának idején védekezzünk.

Szőlőben peronoszpórának még hideg van, a jövőben viszont a felmelegedéssel párhuzamosan (főleg ha éjszaka sem hűl le 10°C alá) és tekintettel a fürtök megjelenésére, valamint az intenzív hajtásnövekedés kezdetére véleményem szerint mindkét kórokozó ellen a felszívódó kombinációkat célszerű alkalmazni. Peronoszpóra ellen pl.: Ridomil Gold MZ, Sereno, lisztharmat ellen a kontakt kén mellé felszívódók közűl pl.: Topas 100 EC, vagy Folicur Solo.