Szeretettel meghívjuk 2023. május 28-án, pünkösdvasárnap 13-tól 21 óráig a tarjáni Feketekő dűlőben tartandó hagyományőrző Pünkösdi Bortúrára! Az előző években nagy sikerrel megrendezett eseményünkön idén tizenegyedik alkalommal várjuk kedves vendégeinket!
„Pünkösdi Bortúra 2023” bővebbenBorverseny 2023
A 2023. évi XXXII. Tarjáni Borversenyre egy nehéz évjárat után 35 termelő 86 mintája érkezett.
Idén is alkalmaztuk az elektronikus pontozást: a szavazatok háromnegyed része teljesen elektronikusan került feldolgozásra. A szervezőbizottság idén is ajándékot sorsolt az elektronikusan pontozók között.
Az eredményeket az alábbiakban olvashatják. Ezúton köszönjük a bírák és a társadalmi zsűri munkáját, valamint a tagság és barátaink segítségét a rendezvény lebonyolításában!
A bírálóbizottság idén Beck Ferencnek adományozta a Krancz János-emlékdíjat. A vándordíjat Schneider József ajánlotta fel. Apósának, a néhai Krancz Jánosnak pincéjét ábrázoló faragott fali bortároló egy jelképes bor házasítást rejt: a nyertes minden évben megkóstolja, majd a saját nyertes borával újra feltölti.
A Bula Imre által alapított „Legjobb Irsai” Vándorkupát a tizedegyedik gazdája vehette át.
A vándorkupa minden évben a tarjáni borversenyen a legjobban szereplő irsai olivér bor termelőjéhez kerül. A termelő örökre megnyeri a kupát, amennyiben három egymást követő évben háromszor, vagy összesen ötször az ő irsai olivér bora éri el a legmagasabb pontszámot.
Borverseny 2022
A 2022. évi XXXI. Tarjáni Borversenyre egy viszonylag nehéz évjárat után 35 termelő 103 mintája érkezett. A tarjáni termőhelyű borok a mezőny bő negyedrészét tették ki.
Idén is alkalmaztuk az elektronikus pontozást: a szavazatok 80%-a teljesen elektronikusan került feldolgozásra. A szervezőbizottság idén is ajándékot sorsolt az elektronikusan pontozók között.
Az eredményeket az alábbiakban olvashatják. Ezúton köszönjük a bírák és a társadalmi zsűri munkáját, valamint a tagság és barátaink segítségét a rendezvény lebonyolításában!
A bírálóbizottság idén Molnár Miklósnak adományozta a Krancz János-emlékdíjat. A vándordíjat Schneider József ajánlotta fel. Apósának, a néhai Krancz Jánosnak pincéjét ábrázoló faragott fali bortároló egy jelképes bor házasítást rejt: a nyertes minden évben megkóstolja, majd a saját nyertes borával újra feltölti.
A Bula Imre által alapított „Legjobb Irsai” Vándorkupát a tizedik gazdája vehette át.