Borverseny 2024

A 2024. évi XXXIII. Tarjáni Borversenyre 46 termelő 108 mintája érkezett.

Idén is alkalmaztuk az elektronikus pontozást: a szavazatok háromnegyed része teljesen elektronikusan került feldolgozásra. A szervezőbizottság idén is ajándékot sorsolt az elektronikusan pontozók között.

Az eredményeket az alábbiakban olvashatják. Ezúton köszönjük a bírák és a társadalmi zsűri munkáját, valamint a tagság és barátaink segítségét a rendezvény lebonyolításában!

A bírálóbizottság idén Szalczinger Istvánnak adományozta a Krancz János-emlékdíjat. A vándordíjat Schneider József ajánlotta fel. Apósának, a néhai Krancz Jánosnak pincéjét ábrázoló faragott fali bortároló egy jelképes bor házasítást rejt: a nyertes minden évben megkóstolja, majd a saját nyertes borával újra feltölti.

A Bula Imre által alapított „Legjobb Irsai” Vándorkupát a tizedegyedik gazdája vehette át.

A vándorkupa minden évben a tarjáni borversenyen a legjobban szereplő irsai olivér bor termelőjéhez kerül. A termelő örökre megnyeri a kupát, amennyiben három egymást követő évben háromszor, vagy összesen ötször az ő irsai olivér bora éri el a legmagasabb pontszámot.

A 2024-es évben a „Legjobb Irsai” Vándorkupa győztese ismét Tóth Zoltán.

Eredmény (összes bor)

Ssz.NévFajtaPontszámMinősítésT
1128Fuchs NándorChardonnay18.77arany
2130Nagy LászlóChardonnay18.68arany
3306Hoffmann PincészetKadarka rozé18.66arany
4324Schneider JózsefMerlot (2020)18.66arany
5314Králl Attila és fiaiMerlot18.62arany
6222Braun JózsefOlaszrizling18.60arany
7221Goldschmidt TamásOlaszrizling18.59arany
8318Izsák ZoltánDunaj18.57arany
9234Bula ImreChardonnay18.53arany
10331Riesz DávidCabernet Franc (2021)18.53arany
11311Süveg LajosOthelló18.51arany
12115Hosszú JózsefTramini18.49ezüstT
13307Braun JózsefMerlot rozé18.48ezüst
14236Borbély ZoltánJuhfark (2020)18.48ezüst
15333Orsulík KárolyDunaj 2020-2021 (2021)18.40ezüst
16125Tóth ZoltánSzürkebarát18.38ezüst
17316Králl Attila és fiaiCabernet Sauvignon18.38ezüst
18317Schlégl DánielCabernet Sauvignon18.36ezüst
19226Huber TiborKirálylányka18.35ezüst
20305Sörös – SzileszkiKékfrankos rozé18.35ezüst
21110Bula MiklósZenit18.33ezüst
22332Sörös – SzileszkiCabernet Franc (2021)18.31ezüst
23329Sörös – SzileszkiVörös cuvée (2022)18.27ezüst
24219Hoffmann PincészetOlaszrizling18.24ezüstT
25122Riesz DávidOlaszrizling18.17ezüst
26325Hafusch PincészetShiraz Merlot cuvée (2020)18.16ezüst
27321Bellovits IstvánMerlot (2022)18.14ezüst
28309Süveg LajosPinot Noir siller18.13ezüst
29313Králl Attila és fiaiVegyes vörös18.10ezüst
30123Schalkhammer AttilaOlaszrizling18.09ezüst
31312Chmelovics JánosOthelló barrique (2022)18.09ezüst
32301Bula MiklósVegyes rozé18.02ezüst
33111Borbély ZoltánZenit18.02ezüst
34212Hoffmann PincészetRajnai Rizling18.00ezüstT
35315Borbély ZoltánCabernet Franc-Sauvignon Cuvée17.99ezüst
36320Hafusch PincészetKékfrankos (2021)17.93ezüst
37211Schalkhammer AttilaRajnai Rizling17.93ezüst
38218Bacchus BortársaságOlaszrizling17.90ezüst
39132Ifj. Palatin ImreSauvignon Blanc17.87ezüstT
40217Bellovits István és Szlatki LászlóOlaszrizling17.83ezüst
41322Schlégl DánielMerlot (2021)17.82ezüst
42220Huber TiborOlaszrizling17.81ezüst
43135Braun JózsefSauvignon Blanc17.79ezüst
44131Braun JózsefChardonnay17.79ezüst
45216Kasnyík ZoltánSvojsen (2022)17.79ezüst
46223Borbély ZoltánKirálylányka17.77ezüst
47209Bula MiklósZöld Veltelini17.77ezüst
48133Palatin és Fiai BorházSauvignon Blanc17.76ezüstT
49114Hoffmann PincészetJázmin17.75ezüst
50200Bula MiklósFehér vegyes17.71ezüst
51107Hosszú JózsefRizlingszilváni17.69ezüstT
52121Gröschl CsabaOlaszrizling17.68ezüst
53327Schneider JózsefCabernet Sauvignon (2021)17.68ezüst
54323Hoffmann PincészetMerlot (2021)17.65ezüstT
55303Recsák BarnaKékfrankos rozé17.59ezüst
56235Schlégl JózsefChardonnay17.54ezüst
57136Schneider JózsefSauvignon Blanc17.52ezüst
58105Gröschl CsabaKirálylányka Chardonnay cuvée17.51ezüstT
59134Gröschl NándorSauvignon Blanc17.50ezüstT
60129Huber TiborChardonnay17.49bronz
61233Süveg LajosChardonnay17.45bronz
62100Anderkó ZoltánFehér vegyes17.44bronz
63326Simon PincészetCabernet Sauvignon (2022)17.42bronz
64118Borbély ZoltánOlaszrizling17.41bronz
65203Schneider JózsefBianca17.35bronzT
66210Schalkhammer AttilaOlasz Rajnai Cuvée17.33bronz
67113Bacchus BortársaságZenit (2022)17.32bronz
68310Kasnyík ZoltánAlibernet siller (2021)17.32bronz
69300Tóth ZoltánVegyes rozé17.29bronz
70328Jónás GáborCabernet Sauvignon (2020)17.25bronz
71213Gróf KrisztiánRajnai Rizling17.24bronz
72302Borbély ZoltánKékfrankos rozé17.22bronz
73228Braun JózsefKirálylányka17.21bronz
74117Bula MiklósOlaszrizling17.15bronz
75227Nagy LászlóKirálylányka17.15bronz
76207Tóth ZoltánIrsai Olivér17.08bronz
77214Simon PincészetRajnai Rizling17.07bronz
78225Simon PincészetKirálylányka17.06bronz
79124Králl Attila és fiaiOlaszrizling17.05bronz
80231Ifj. Palatin ImreChardonnay16.98bronzT
81120Recsák BarnaOlaszrizling16.95bronz
82108Gröschl NándorRizlingszilváni16.95bronzT
83119Szalczinger IstvánOlaszrizling16.93bronz
84106Hosszú JózsefNova narancs16.91bronzT
85127Szombat LászlóFehér Burgundi (2022)16.88bronz
86126Bellovits István és Szlatki LászlóSzürkebarát16.86bronz
87205Süveg LajosCserszegi Fűszeres16.86bronz
88103Beck FerencChardonnay cuvée16.84bronzT
89201Id. Schneider JózsefKerti vegyes16.84bronzT
90102Fuchs NándorFehér vegyes16.83bronzT
91204Tóth ZoltánCserszegi Fűszeres16.78bronz
92308Szalczinger IstvánKékfrankos siller16.73bronz
93229Sörös – SzileszkiKirálylányka16.72bronz
94224Králl Attila és fiaiKirálylányka16.67bronz
95101Hans Heinrich SperlingFehér vegyes16.67bronzT
96330Bajnok ErvinCabernet Franc (2022)16.59bronz
97109Veres TamásZenit16.57bronz
98206Komeathy LajosCserszegi Fűszeres16.56bronz
99208Veres TamásZöld Veltelini16.54bronz
100304Schneider JózsefKékfrankos rozé16.39
101319Hosszú JózsefZweigelt (2022)16.28T
102230Izsák ZoltánChardonnay16.25
103215Simon PincészetRajnai Rizling natur (2022)15.86
104116Jenei JánosPiros Tramini (2022)15.63
105202Tóth ZoltánBianca15.59
106112Mencsik TamásZenit15.31
107232Veres TamásChardonnay15.17
108104Veres TamásPantri cuvée15.13