Borverseny 2020

A 2020. évi XXX. Tarjáni Borversenyt sikeresen rendeztük meg a tarjáni kultúrházban. 51 termelő 129 mintával nevezett a megmérettetésre. A tarjáni termőhelyű borok az utóbbi évekhez hasonlóan a mezőny nagyjából egyharmadát tették ki.

Idén is alkalmaztuk az elektronikus pontozást: a szavazatok kétharmada teljesen elektronikusan került feldolgozásra. A szervezőbizottság idén is ajándékot sorsolt az elektronikusan pontozók között. Terveink szerint jövőre még egyszerűbb lesz a rendszer használata; ezzel is biztatjuk a jövőbeni bírákat is az átállásra.

Rövid megemlékezést tartottunk a tarjáni borversenyek első három évtizedéről 1989-től napjainkig, megköszönve az eddigi kitartó és fáradságos munkát a korábbi rendezőknek: hagyományt teremtettek, és a tarjáni borversenyek immár régóta fontos és biztos közösségi eseményei településünk életének.

Az eredményeket az alábbiakban olvashatják. Ezúton köszönjük a bírák és a társadalmi zsűri munkáját, valamint a tagság és barátaink segítségét a rendezvény lebonyolításában!

A bírálóbizottság idén Weiler Jánosnak adományozta a Krancz János-emlékdíjat. A vándordíjat Schneider József ajánlotta fel. Apósának, a néhai Krancz Jánosnak pincéjét ábrázoló faragott fali bortároló egy jelképes bor házasítást rejt: a nyertes minden évben megkóstolja, majd a saját nyertes borával újra feltölti.

A Bula Imre által alapított „Legjobb Irsai” Vándorkupát a nyolcadik gazdája vehette át.

A vándorkupa minden évben a tarjáni borversenyen a legjobban szereplő irsai olivér bor termelőjéhez kerül. A termelő örökre megnyeri a kupát, amennyiben három egymást követő évben háromszor, vagy összesen ötször az ő irsai olivér bora éri el a legmagasabb pontszámot.

A 2020-es évben a „Legjobb Irsai” Vándorkupa győztese: Hosszú József.

Eredmény (összes bor)

Ssz.NévFajtaPontszámMinősítésT
1121Hoffmann NándorOlaszrizling18.97arany
2214Beck FerencSzürkebarát18.93aranyT
3209Nyitnikék PincészetGenerosa18.88arany
4113Simon PincészetZenit18.83arany
5315Nyitnikék PincészetCabernet Sauvignon rozé18.73arany
6120Borbély ZoltánOlaszrizling18.71arany
7212Hoffmann NándorTramini18.69arany
8135Hoffmann NándorSauvignon Blanc18.68arany
9339Sörös – SzileszkiVörös cuvée (2016)18.67arany
10114Bula MiklósZenit18.65arany
11309Zink Ferenc RobertRozé cuvée18.63arany
12317Bula MiklósOthelló rozé18.62arany
13337Hoffmann NándorVörös cuvée (2018)18.62arany
14128Ruppert TiborSauvignon Blanc18.53aranyT
15306Schalkhammer AttilaRozé cuvee18.53arany
17228Nyitnikék PincészetSárgamuskotály18.50arany
18240Hosszú JózsefKékfrankos rozé18.47ezüst
19219Beck FerencChardonnay18.46ezüstT
20119Gröschl CsabaOlaszrizling18.44ezüst
21232Beck FerencOttonel Muskotály18.42ezüstT
22130Palatin és Fiai BorházSauvignon Blanc18.41ezüstT
23336Hoffmann NándorCabernet Sauvignon (2018)18.40ezüstT
25230Hosszú JózsefMuscat narancsbor (2018)18.39ezüst
26332Hoffmann NándorCabernet Sauvignon18.38ezüstT
27304Hosszú JózsefKékfrankos rozé natúr18.38ezüst
28239Hosszú JózsefIrsai Olivér natúr (2018)18.35ezüst
29125Borbély ZoltánKirálylányka18.31ezüst
30229Schalkhammer AttilaMuscat lunel18.26ezüst
31327Schneider JózsefKékfrankos (2017)18.21ezüst
32330Bellovits IstvánMerlot (2018)18.20ezüst
33141Braun JózsefKékfrankos rozé18.19ezüst
34206Tóth ZoltánBianca18.18ezüst
35132Schalkhammer AttilaSauvignon Blanc18.14ezüst
36131Schlégl DánielSauvignon Blanc18.08ezüstT
37236Nagy AttilaIrsai Olivér18.07ezüst
38142Schneider JózsefKékfrankos rozé18.07ezüst
39115Borbély ZoltánZenit18.06ezüst
41107Gröschl NándorRizlingszilváni18.03ezüstT
42316Huber TiborCabernet Sauvingon rozé18.01ezüst
43220Léber GyörgyChardonnay18.01ezüst
44117Marc de Santa MariaZenit cuvéé17.99ezüst
45215Nagy LászlóSzürkebarát17.97ezüst
46112Gröschl CsabaZenit17.96ezüst
47123Simon PincészetKirálylányka17.95ezüst
48338Bellovits IstvánVörös cuvée (2017)17.94ezüst
49129Nyitnikék PincészetSauvignon Blanc17.93ezüst
50305Borka BorházKékfrankos-Pinot Noir rozé17.90ezüst
51124Szabó BélaKirálylányka17.88ezüst
52140Lobenwein ÉvaKékfrankos rozé félszáraz17.87ezüst
53102Fuchs NándorFehér vegyes17.87ezüstT
54303Nagy MárkóKékfrankos rozé17.86ezüst
55226Schalkhammer AttilaFehér cuvée17.85ezüst
56108Bellovits IstvánFehér cuvée17.82ezüst
57237Braun JózsefIrsai Olivér17.80ezüst
58340Borka BorházCabernet Franc17.80ezüst
59224Huber TiborRajnai Rizling17.79ezüst
60227Heilmann JózsefFurmint (2018)17.78ezüst
61326FARKAS BIRTOKKékfrankos (2018)17.77ezüst
62314Sörös – SzileszkiPinot noir rozé17.77ezüst
63241Borbély ZoltánKékfrankos rozé17.75ezüst
65116Tolnai ImreZenit17.73ezüst
66109Tóth ZoltánCserszegi Fűszeres17.68ezüst
67342Zink Ferenc RobertOthelló (2018)17.65ezüst
68313Hajdú FerencPinot Noir rozé17.62ezüst
69302Uttó CsabaKékfrankos rozé17.61ezüst
71231Ruppert TiborOttonel Muskotály17.60ezüst
72217Huber TiborSzürkebarát17.57ezüst
73323Szabó LászlóPortugieser17.53ezüstT
74331Nagy AttilaMerlot (2018)17.52ezüst
75216Braun JózsefSzürkebarát17.52ezüst
76324FARKAS BIRTOKPortugieser (2018)17.40bronz
77308Heilmann JózsefRozé II17.40bronz
78312Nagy AttilaPinot Noir rozé17.35bronz
79106Hosszú JózsefRizlingszilváni17.32bronzT
80311Beck ÁkosPinot Noir rozé17.31bronz
81201Gröschl JózsefTarjáni vegyes fehér17.31bronzT
82322Fuchs NándorVörös cuvée17.27bronzT
83335Hajdú FerencCabernet Sauvignon (2018)17.26bronz
84221Fuchs NándorFehér cuvée17.24bronzT
85208Schneider JózsefBianca17.19bronzT
86328FARKAS BIRTOKBirtokbor (2017)17.17bronz
87233Baudendisztl MártonnéOttonel Muskotály17.16bronz
88218Dika-DominóSzürkebarát17.15bronz
89325FARKAS BIRTOKBlauburger (2018)17.08bronz
90210Hosszú JózsefTramini17.04bronzT
91118Ruppert TiborOlaszrizling17.02bronz
92225Hoffmann NándorRajnai Rizling16.99bronz
93202Gröschl NándorFehér vegyes16.98bronzT
94320Weiler JanosMedina16.97bronzT
95319Sörös – SzileszkiVörös vegyes (2018)16.96bronz
96133Hajdú FerencSauvignon Blanc16.95bronz
97334Baudendisztl MártonCabernet Sauvignon16.93bronz
98139FARKAS BIRTOKKékfrankos rozé16.91bronz
99110Radics TiborCserszegi Fűszeres16.89bronzT
100307Heilmann JózsefRozé I16.87bronz
101242Hajdú FerencKékfrankos rozé16.86bronz
102329Dávid-Bognár PincészetMerlot16.85bronz
103301Tóth ZoltánVegyes Rozé16.83bronz
104222Simon PincészetRajnai Rizling Barrique16.83bronz
105111Ruppert TiborZenit16.82bronzT
106211None pincészetStramini16.78bronz
107122Simon PincészetOlaszrizling Barrique (2018)16.78bronz
108333Ruppert TiborCabernet Sauvignon16.68bronz
109127None pincészetKirálylányka16.68bronz
110238Sörös – SzileszkiIrsai Olivér16.67bronz
111234Bula MiklósOttonel Muskotály16.55bronz
112207Martin MihályBianca16.51bronzT
113126Kiss LajosKirálylányka16.50
114103Weiler JanosFehér vegyes16.45T
115223Kiss LajosRajnai Rizling16.13
116213Könyves és GoldschmidtSzürkebarát16.09
117134Schneider JózsefSauvignon Blanc16.06
118203Tolnai ImreMacska-hegyi vegyes16.01
119204Krancz AntalTarjáni vegyes15.99T
120321Tóth ZoltánZweigelt15.92
121235Fülöp NorbertIrsai Olivér15.83
122341Sörös – SzileszkiCabernet Franc (2017)15.69
123138Fábián IstvánNovelló15.66T
124318Dávid-Bognár PincészetVörös vegyes15.40
125310Fülöp NorbertKékfrankos-Cabernet rozé (2018)15.18
126104Fábián IstvánFehér vegyes (2018)14.66T
127136Zink Ferenc RobertSauvignon Blanc14.42
128137Fábián IstvánNova (2018)14.36T
129101Fábián IstvánFehér vegyes14.26T