Aktuális növényvédelmi teendők a szőlőben (2012.05.24.)

Az elmúlt napokban hullott jelentős mennyiségű csapadék és az ezzel párosuló hőmérsékleti viszonyok mindenképpen kedvező feltételeket teremtettek a peronoszpóra és a lisztharmat elsődleges (primer) fertőzéséhez. Annak ellenére, hogy a tavasz eddigi időszaka viszonylag száraz volt, ha csapadékos lesz a május további része és a június hónap, akkor még alakulhat ki peronoszpóra járványveszély.

Ugyanez mondható el a lisztharmatról. Az eddigi kisebb csapadékok, ha nem is teremtettek optimális feltételeket az aszkospóra szóródáshoz, a jelenlegi csapadék és hőmérsékleti viszonyok között ez már mindenképpen lehetséges. Ezt követően a hőmérsékleti viszonyok várhatóan kedvezőek lesznek a spórák csírázásához, és védekezés hiányában 1-2 héten belül várható a tünetek megjelenése is.
Mindezek mellett a jelenlegi és a közeljövőben várható mérsékelten meleg, csapadékos időjárásban a szürkepenész is veszélyt jelent a virágzás előtt álló fürtvirágzatokra.

A környezeti feltételeket, a szőlő jelenlegi fejlettségi állapotát és a korábban már elvégzett kezeléseket is figyelembe véve, mindhárom betegség ellen ajánlott megelőző jelleggel védekezni. A védekezési forduló – amennyiben járványveszélyes marad az időjárás – semmiképpen se legyen 7, maximum 10 napnál hosszabb a két kezelés között eltelt időszak. A jelenlegi és az elkövetkezendő időszakban különösen felértékelődik a szakszerűen elvégzett zöldmunka szerepe, amely nélkül egyszerűen lehetetlen hatékony növényvédelmet megvalósítani.

A megválasztandó növényvédő szereket figyelembe véve, mivel egyre közeledünk a virágzáshoz ezért peronoszpóra ellen válasszuk inkább a rézmentes kombinációkat.
Amennyiben a korábban ajánlott készítményeket még csak egyszer alkalmaztuk, akkor az újabb védekezésnél választhatunk a rézmentes kombinációk közül pl.:

  • Ridomil Gold MZ( mefenoxam+mankoceb)
  • Acrobat MZ (dimetomorf+mankoceb)
  • Fantic M (benalaxil-M+mankoceb)
  • Sereno (fenamidon+mankoceb)
  • Profiler (fluopiklolid+foszetil)

Ha a szőlő gyors fejlődése miatt az előbbi növényvédő szerek már kétszer alkalmazásra kerültek, akkor a következő kezelésekhez célszerű más hatásmódú / hatáshelyű készítményt választani, pl.:

  • Enervin (ametoktradin /initium/+metiram)
  • Roxam 75 WG (zoxamid+mankoceb)
  • Electis 75 WG (zoxamid+mankoceb)
  • Equation Contact (famoxodom+ mankoceb)
  • Mildicut (ciazofamid)
  • Tanos 50 DF (famoxodon+cimoxanil).

Mivel a Mildicut és a Tanos 50 DF csak felszívódó hatóanyagokat tartalmaz, ezért javaslom hozzájuk kontakt partner alkalmazását, pl.:

  • Dithane M45
  • Dithane DG
  • Manzate 75 DF
  • Indofil M45
  • Penncozeb
  • Vondozeb ( mankoceb)
  • Polyram DF (metiram)
  • Delan (ditianon)
  • Bravo 500
  • Mycostar (klortalonil)

A lisztharmat ellen továbbra is alkalmazhatjuk a korábban ajánlott készítményeket pl.:

  • Topas 100 EC (penconazol)
  • Bumper 25EC( propikonazol)
  • Folicur Solo (tebukonazol)
  • szürkepenész elleni mellékhatása is van Falcon 460EC (spiroxamin+tebukonazol+triadimenol)
  • Systhane Duplo (miklobutanil)

de mivel ezek a növényvédő szerek csak felszívódó hatóanyago(ka)t tartalmaznak, ezért az elemi kén tartalmú készítményeket – pl:

  • Thiovit Jet
  • Kumulus S
  • Cosavet DF
  • Necator 80 WG

vagy a metildinokap hatóanyagú Karathane Star-t továbbra is ajánlom alkalmazni kombinációs partnerként.

A peronoszpórához hasonlóan ha más hatásmódú készítményre kívánunk váltani a következő kezeléseknél, akkor az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésünkre:

  • Talendo (proquinazid)
  • Rally Q SC (quinoxifen+miklobutanil)
  • Vivando (metrafenon)

Természetesen ezekhez is ajánlott a kontakt kombinációs partnert alkalmazni.

Mivel a virágzás időszaka már -fajtától, fekvéstől függően – viszonylag közel van, ezért a stobilurin csoportba tartozó hatóanyagot, tartalmazó készítmények közül választhatjuk azokat is , amelyek lisztharmat, peronoszpóra és szürkepenész ellen is rendelkeznek hatással, pl.:

  • Quadris (azoxistrobin)
  • Ecrair 49 WG (trifloxistrobin+cimoxanil)
  • Cabrio Top (piraklostrobin+metiram)

A Quadrishoz és az Ecrair 49 WG-hez mindenképpen javaslok hozzátenni kontakt peronoszpóra és lisztharmat elleni készítményeket, a Cabrio Top már tartalmaz metiram-ot ami peronoszpóra elleni kontakt hatóanyag, így csak lisztharmat elleni kontakt partnerrel javasolt kiegészíteni.