Borverseny 2020

A 2020. évi XXX. Tarjáni Borversenyt sikeresen rendeztük meg a tarjáni kultúrházban. 51 termelő 129 mintával nevezett a megmérettetésre. A tarjáni termőhelyű borok az utóbbi évekhez hasonlóan a mezőny nagyjából egyharmadát tették ki.

Idén is alkalmaztuk az elektronikus pontozást: a szavazatok kétharmada teljesen elektronikusan került feldolgozásra. A szervezőbizottság idén is ajándékot sorsolt az elektronikusan pontozók között. Terveink szerint jövőre még egyszerűbb lesz a rendszer használata; ezzel is biztatjuk a jövőbeni bírákat is az átállásra.

Rövid megemlékezést tartottunk a tarjáni borversenyek első három évtizedéről 1989-től napjainkig, megköszönve az eddigi kitartó és fáradságos munkát a korábbi rendezőknek: hagyományt teremtettek, és a tarjáni borversenyek immár régóta fontos és biztos közösségi eseményei településünk életének.

Az eredményeket az alábbiakban olvashatják. Ezúton köszönjük a bírák és a társadalmi zsűri munkáját, valamint a tagság és barátaink segítségét a rendezvény lebonyolításában!

A bírálóbizottság idén Weiler Jánosnak adományozta a Krancz János-emlékdíjat. A vándordíjat Schneider József ajánlotta fel. Apósának, a néhai Krancz Jánosnak pincéjét ábrázoló faragott fali bortároló egy jelképes bor házasítást rejt: a nyertes minden évben megkóstolja, majd a saját nyertes borával újra feltölti.

A Bula Imre által alapított „Legjobb Irsai” Vándorkupát a nyolcadik gazdája vehette át.

A vándorkupa minden évben a tarjáni borversenyen a legjobban szereplő irsai olivér bor termelőjéhez kerül. A termelő örökre megnyeri a kupát, amennyiben három egymást követő évben háromszor, vagy összesen ötször az ő irsai olivér bora éri el a legmagasabb pontszámot.

„Borverseny 2020” bővebben

Borverseny 2019

Az egyesületünk által rendezett 2019. évi (XXIX.) tarjáni borversenyre rekord-gyanús számú, 142 borminta érkezett. Sajnos a korábbi évekhez képest idén kisebb arányban szerepeltek a tarjáni termőhelyű borok. Idén is alkalmaztuk az elektronikus pontozást: már a szavazatok kétharmada teljesen elektronikusan került feldolgozásra, és 100%-ban egyeztek a papíron is leadott értékekkel. A szervezőbizottság idén is ajándékot sorsolt az elektronikusan pontozók között.

Az eredményeket az alábbiakban olvashatják. Ezúton köszönjük a bírák és a társadalmi zsűri munkáját, valamint a tagság és barátaink segítségét a rendezvény lebonyolításában, illetve a pénteki „vacsora”, az ajándék és sajttál felajánlásokat!

A bírálóbizottság idén Fuchs Nándornak adományozta a Krancz János-emlékdíjat. A vándordíjat Schneider József ajánlotta fel. Apósának, a néhai Krancz Jánosnak pincéjét ábrázoló faragott fali bortároló egy jelképes bor házasítást rejt: a nyertes minden évben megkóstolja, majd a saját nyertes borával újra feltölti.

A Bula Imre által alapított „Legjobb Irsai” Vándorkupát a nyolcadik gazdája vehette át.
„Borverseny 2019” bővebben

Borverseny 2018

Az egyesületünk által rendezett 2018. évi (XXVIII.) tarjáni borversenyre 130 borminta érkezett, melyek között idén a rozéborok szerepeltek kiemelkedően nagy számban. Idén is alkalmaztuk az elektronikus pontozást: pontos és gyors volt az adatfeldolgozás.

Az eredményeket az alábbiakban olvashatják. Ezúton köszönjük a bírák és a társadalmi zsűri munkáját, valamint a tagság és barátaink segítségét a rendezvény lebonyolításában!

A bírálóbizottság idén Hoffmann Nándornak adományozta a Krancz János-emlékdíjat. A vándordíjat Schneider József ajánlotta fel. Apósának, a néhai Krancz Jánosnak pincéjét ábrázoló faragott fali bortároló egy jelképes bor házasítást rejt: a nyertes minden évben megkóstolja, majd a saját nyertes borával újra feltölti.

A Bula Imre által alapított „Legjobb Irsai” Vándorkupát a hetedik gazdája vehette át.
„Borverseny 2018” bővebben